KASSA-VIDÉK TELEPÜLÉSKÉPEI 

Megkettőzött települések: A huszadik század második felének fejlődési főtengelyei mentén az építési konjunktúra olyan mértékű volt, hogy a történeti településmag önmagában képtelen volt kiszolgálni azt. Nem beszélve arról, hogy a robbanásszerűen jelentkező lakásigények kiszolgálását a belsőségek szanálása jelentősen lelassította volna. A rendkívül turbulens településnövekedés ezért elhagyta a korábbi településszövetet, és amellett egy második települést hozott létre. Régi és új élesen elválnak egymástól, sőt, az új részek környezetévé válhatnak a réginek. Az ilyen településeken ugyanis nem egyszer igen értékes történeti településkép maradhatott fönn, ám ezek a települések már nem a tájban ülnek, hanem – legalábbis részben – egy modern lakógyűrűben.  Végül a régi és új részek viszonya szociális dimenziót is nyerhet. A régiség, mint nem fejlődő belső övezet egyértelmű szociális hátrányba kerül az új, külső részekkel szemben. Mindez pedig végső soron a történeti épületállomány lassú amortizációját, majd szanálását eredményezheti.

 

Átépülő települések: A huszadik századi fejlődési gócpontok peremén, de még nem a perifériáján helyezkednek el az átépülő községek. Az építési konjunktúra évtizedei nem voltak olyan mértékűek, hogy új településrészek alakuljanak ki, csupán egy-egy utca nyitására került sor. Ezek az utcák ráadásul rendszerint a történeti településfejlődés természetes menetét követik, így az alaprajzba szervesen belesimulnak. Új negyedek híján a fiatalok számára nem volt elegendő építési telek, így a modernizáció a régi településszöveten belül, telekről telekre haladt előre.

 

Reliktumok: A történeti településkutatás, és egyáltalán a településszintű műemlékvédelem legkedveltebb területei kétségkívül a reliktumok. Ezeken a településeken a hatvanas években a fejlődés megakadt, és az akkori településarculat konzerválódott. A reliktum esetében tehát a szoros értelmében nem beszélhetünk régi és új kapcsolatáról, hiszen az új több-kevésbé hiányzik a településképből. Azt, hogy az új részek hiányoznak, természetesen relatív kijelntésként kell értelmeznünk, hiszen valamilyen mértékű építési tevékenység mindenütt kimutatható, csak épp nem olyan számottevő méretekben, hogy az felbonthatta volna a korábbi településszövetet. Ami a történeti településszövet számára kedvező, az szociológiai értelemben persze inkább negatív folyamat. Az építési tevékenység leállása a hatvanas-hetvenes években egyet jelentett a perifériára szorulással, a gyors elnéptelenedéssel. Mindez leggyakrabban a fő közlekedési utaktól távoli aprófalvaban következett be, nagyrészt az egykori tornai járás területén. A reliktum képződéséhez azonban speciális történeti tényezők is hozzájárulhattak, mint a lakosságcsere vagy az ipari fejlesztésekkel járó építési tilalom.